Pálffy 10.F (2005/2006)
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Idő
 
Látogatások
Indulás: 2005-01-31
 
Naptár
2024. Október
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Az iskoláról

Iskolánk története röviden

 Az iskola az 1954/55-ös tanévben kezdte meg működését.

Ekkor még önálló iskolaépülettel nem rendelkezett, ezért más intézmények épületeiben „albérletben” működött. Az iskola profilja a kereskedelmi és a vendéglátóipari szakmunkásképzés volt, nemcsak a nappali tagozaton, hanem kezdettől fogva vállalta a felnőtt, szakképzetlen kereskedelmi és vendéglátóipari dolgozók tanfolyamát, az érettségizettek szakmunkásképzését, valamint a bolt- és üzletvezetők képzését is.

1969-ben megjelent a szakmunkásképzésről szóló 1969. évi VI. törvény, amely jelentős változásokat eredményezett a magyar szakoktatásban. A törvény a szakmunkásképzőknek is méltó helyet biztosított a középfokú oktatási intézmények rendszerében. Ezt követően vált időszerűvé az iskolaépítés előkészítése, majd megvalósítása.

A beruházás eredményeként az iskola - több, mint húsz évi vándorlás után – az akkor korszerűen felszerelt új épületben kezdhette meg az 1975/76-os tanévet  Ezzel a tanévvel az oktató-nevelő munka minősége szempontjából is új szakasz kezdődött az intézmény életében.

1980-tól az intézményhez tartozik egy 90 férőhelyes kollégium. Ezzel megoldódott azoknak a tanulóknak a helyzete, akik  távoli lakhelyükről a mindennapos bejárást nem tudták vállalni. A kollégium működési rendjének kialakítása, hagyományainak megteremtése több évig tartó folyamat volt.

Az 1981/82-es tanévtől az iskola szervezete új iskolatípussal bővült: megindult a szakközépiskolai oktatás négy osztállyal, amely a következő években egyre bővült, a megnövekedett igényeknek megfelelően.

A fejlesztések következtében az iskola kinőtte régi kereteit, a megoldást a kereskedelmi és a vendéglátó ágazat szétválása jelentette 1988-ban.

A vendéglátó ágazathoz tartozó szakközépiskolai és szakmunkásképzős osztályok számára egy új intézmény létesült. Az "anyaiskolában" tehát az 1988/89-es tanévtől kezdődően csak kereskedelmi jellegű képzés folyik mindkét iskolatípusban.

A két ágazat szétválása után tovább folytatódott a szakközépiskolai képzés fejlesztése. Ez nemcsak a tanulócsoportok számának folyamatos növekedésében nyilvánult meg, hanem új szakok indításában is:

            - 1990-től külkereskedelmi ügyintéző,

            - 1994-től gazdasági szakközépiskolai,

            - 1996-tól világbanki kereskedelem-marketing szakmacsoporttal bővült a képzés.

 


Sikeres pályázataink eredményeként 1998-ban bekapcsolódhattunk a „az ifjúsági szakképzés korszerűsítése” világbanki program „A” és „B” komponensébe is. Ezek a képzések egyrészt a korszerű szakmacsoportos képzést segítik az iskola 9-12. évfolyamain, másrészt a piacorientált szakképzés megvalósítását célozzák a 13. évfolyamon.

Ugyancsak sikeres pályázatunk révén irányíthatjuk azt az európai uniós Leonardo-projektet, amelyben finn és német partneriskoláinkkal együtt veszünk részt, és amely a tanulók személyiségfejlesztését célozza. Az iskola történetében jelentős az 1998/99-es tanév is.

  

1998. szeptember 1-jétől vette fel iskolánk a Pálffy Miklós Kereskedelmi Középiskola nevet, és ebben a tanévben avathattuk fel az új aulát és multimédiás előadótermet is.

A nappali képzés mellett folyamatos volt a felnőttoktatás fejlesztése is, így napjainkban az érettségi és a különböző kereskedelmi, sőt a felsőfokú szakmai képesítések megszerzését szolgáló képzési formák széles választékát kínáljuk az iskola felnőtt tagozatán is.

A korszerűsítési kísérletek minden iskolatípusban, képzési formában változásokat eredményeztek az óratervi keretek, a tantárgyak és a tananyag vonatkozásában is. Mindezek összefüggésben vannak azzal a szemléletváltással, amely az újszerű képzési rendszer lényege, kiindulópontja. Ez a biztosítéka annak, hogy az iskolából kikerülő leendő kereskedelmi szakemberek megfelelően tudjanak válaszolni a változó világ kihívásaira.

 

Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala &#9829; nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta &#9829; Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168